Tartalom:
1.) A lelki segítés módjai
2.) Melyik szakember mit tud?
- A nem pszi-vel kezdődő szakemberek
- Pszichológus - pszichiáter
- Pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus
3.) Akkor kihez is forduljak?
4.) Tévhitek a pszichológusokról, pszichológiai segítségről
1.) A lelki segítés módjai
Széles a tárháza azoknak a személyeknek, intézményeknek, akik, amik megoldást kínálnak az érzelmi, életvezetési gondokkal küzdő ember számára. Természetes, hogy többségünk elsőként közvetlen környezetéhez fordul. A nehézség csak az, hogy ma már nem kis, egymásra figyelő közösségekben élünk, és a falu bölcsét is hiába keressük.
Így kiépült a professzionális segítők rendszere, aminek minőségét az oktatás biztosítja. Nagyképűség lenne azt állítani, hogy a bölcsek köve csak a "pszi" szakemberek kezében van. A mély emberismerettel bíró lelkigondozók vagy éppen tanárok ma is sokat tesznek a hozzájuk fordulók lelki békéért. Azonban nem szükséges hosszasan kutatni a kuruzslók színes kavalkádjának felleléséhez sem. Ők onnan ismerhetők fel, hogy tudományosan csengő, ám szisztematikus kutatással alá nem támasztott elméletekre épülő "szolgáltatást" kínálnak.
Ennek a problémának másik oldala, hogy míg fogfájással a fogorvoshoz fordulunk, addig lelki gondunkkal nem feltétlenül pszichológushoz vagy pszichiáterhez. Úgy gondolom, ennek az ismerethiány az oka. Aki tudja, melyik szakember mire "való", megalapozottan választ.
Így kiépült a professzionális segítők rendszere, aminek minőségét az oktatás biztosítja. Nagyképűség lenne azt állítani, hogy a bölcsek köve csak a "pszi" szakemberek kezében van. A mély emberismerettel bíró lelkigondozók vagy éppen tanárok ma is sokat tesznek a hozzájuk fordulók lelki békéért. Azonban nem szükséges hosszasan kutatni a kuruzslók színes kavalkádjának felleléséhez sem. Ők onnan ismerhetők fel, hogy tudományosan csengő, ám szisztematikus kutatással alá nem támasztott elméletekre épülő "szolgáltatást" kínálnak.
Ennek a problémának másik oldala, hogy míg fogfájással a fogorvoshoz fordulunk, addig lelki gondunkkal nem feltétlenül pszichológushoz vagy pszichiáterhez. Úgy gondolom, ennek az ismerethiány az oka. Aki tudja, melyik szakember mire "való", megalapozottan választ.
2.) Melyik szakember mit tud?
A nem pszi-vel kezdődő szakemberek
A segítők hálózatába tartoznak azok az önkéntes segítők, akik egyéb foglalkozásuk mellett idejük egy részét mások lelki megsegítésére áldozzák. Jó esetben ez szervezett keretek között, megfelelő képzést követően szupervíziós felügyelet mellett folyik. Ilyen például számos civil szervezet, többek közt a telefonos lelkisegély-szolgálatok, vagy a különféle kortárs-segítéssel foglalkozó szervezetek.
A professzionális segítők táborát gyarapítják a szociális munkások, mentálhigiénés segítők, valamilyen módszerben (például pszichodráma, párterápia) kiképződött nem feltétlenül pszichológusok, akik gyakran a pszichológusokéhoz hasonló feladatokat is ellátnak, például csoportos foglalkozásokat vezetnek, egyéni konzultáció keretében életvezetési nehézségekkel küzdőknek segítenek. Ezekben a folyamatokban olykor összetalálkozik a érzelmi élet támogatása és az életvezetés konkrét, gyakorlati segítése. A segítés inkább a jelen helyzetre fókuszál, nem cél a múlt feltárása, a teljes személyiség átdolgozása.
Pszichológus - pszichiáter
Sokszor látni a médiában is, hogy zavart okoz a kettő megkülönböztetése. Sokan azt tudják, hogy "pszichiáter, aki gyógyszert írhat fel". Ez a különbségtétel is igaz, a lényeg azonban az eltérő képzési út, és jelentős átfedés is van a két szakma tevékenysége között. A pszichiáter orvos, így valóban gyógyszer felírására, farmakoterápia vezetésére is jogosult, amire a pszichológus nem. Ám ha második szakvizsgaként pszichoterapeuta szakképesítést is szerez (ezt egyébként bármilyen más szakorvos is megteheti), akkor pszichoterápia vezetésére is jogosulttá válik, ahogy a megfelelő szakképesítések után (lásd alább) a pszichológusok egy része is. Tehát a pszichoterapeutaságban találkozik a két képzési út.
A pszichológus a pszichológia szakot végzi el. Bizonyos országokban ez a természettudományi kar része, Magyarországon az egyetemek nagy részén a bölcsészkar fészkének kakukktojása, az ELTE-n pedig külön kart képez. A pszichológia eklektikus tudomány, ez indokolja a helyzetet. Kicsit bölcsész, kicsit természet-, kicsit társadalomtudomány.
Pszichológussal a legkülönfélébb területeken találkozhatunk a fejvadászcégektől a nevelési tanácsadókon át a személyiségfejlesztő tréningekig. A legtöbbeknek a pszichológusról a pszichoterapeuta jut eszébe. Akkor térjünk is rá erre.
Pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus
Pszichoterapeuta az, aki pszichoterápiát tart, ugyebár. Ő lehet valamilyen terápiás módszerben képzett pszichiáter, másfajta orvos vagy klinikai, neuropszichológiai vagy egészségpszichológiai szakképesítést szerzett és terápiás módszert elsajátított pszichológus. Azért keveredik ennyire a fejekben a pszichiáter és a pszichológus, mert a legnagyobb érdeklődésnek örvendő pszichoterápiás terület éppen a két szakma találkozása.
A professzionális segítők táborát gyarapítják a szociális munkások, mentálhigiénés segítők, valamilyen módszerben (például pszichodráma, párterápia) kiképződött nem feltétlenül pszichológusok, akik gyakran a pszichológusokéhoz hasonló feladatokat is ellátnak, például csoportos foglalkozásokat vezetnek, egyéni konzultáció keretében életvezetési nehézségekkel küzdőknek segítenek. Ezekben a folyamatokban olykor összetalálkozik a érzelmi élet támogatása és az életvezetés konkrét, gyakorlati segítése. A segítés inkább a jelen helyzetre fókuszál, nem cél a múlt feltárása, a teljes személyiség átdolgozása.
Pszichológus - pszichiáter
Sokszor látni a médiában is, hogy zavart okoz a kettő megkülönböztetése. Sokan azt tudják, hogy "pszichiáter, aki gyógyszert írhat fel". Ez a különbségtétel is igaz, a lényeg azonban az eltérő képzési út, és jelentős átfedés is van a két szakma tevékenysége között. A pszichiáter orvos, így valóban gyógyszer felírására, farmakoterápia vezetésére is jogosult, amire a pszichológus nem. Ám ha második szakvizsgaként pszichoterapeuta szakképesítést is szerez (ezt egyébként bármilyen más szakorvos is megteheti), akkor pszichoterápia vezetésére is jogosulttá válik, ahogy a megfelelő szakképesítések után (lásd alább) a pszichológusok egy része is. Tehát a pszichoterapeutaságban találkozik a két képzési út.
A pszichológus a pszichológia szakot végzi el. Bizonyos országokban ez a természettudományi kar része, Magyarországon az egyetemek nagy részén a bölcsészkar fészkének kakukktojása, az ELTE-n pedig külön kart képez. A pszichológia eklektikus tudomány, ez indokolja a helyzetet. Kicsit bölcsész, kicsit természet-, kicsit társadalomtudomány.
Pszichológussal a legkülönfélébb területeken találkozhatunk a fejvadászcégektől a nevelési tanácsadókon át a személyiségfejlesztő tréningekig. A legtöbbeknek a pszichológusról a pszichoterapeuta jut eszébe. Akkor térjünk is rá erre.
Pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus
Pszichoterapeuta az, aki pszichoterápiát tart, ugyebár. Ő lehet valamilyen terápiás módszerben képzett pszichiáter, másfajta orvos vagy klinikai, neuropszichológiai vagy egészségpszichológiai szakképesítést szerzett és terápiás módszert elsajátított pszichológus. Azért keveredik ennyire a fejekben a pszichiáter és a pszichológus, mert a legnagyobb érdeklődésnek örvendő pszichoterápiás terület éppen a két szakma találkozása.3.) Akkor kihez is forduljak?
Ennek eldöntéséhez szükséges, hogy alaposan átgondolja helyzetét, és hogy pontosan miben is kér segítséget.
Kezdem az egyszerűbb esettel. Ha szándéka, hogy szorongásoldóhoz, antidepresszánshoz vagy egyéb farmakonhoz jusson, és nem szeretne másfajta terápiás folyamatba belevágni, pszichiátertől érdemes konzultációs időpontot kérni. Erre TB keretek között is van lehetőség rendelőintézetekben, kórházakban.
Amennyiben egyéb segítséget (is) igényel, több lehetőség adódik.
Azt a tevékenységet, amit a (nem pszichoterapeuta) pszichológus folytat, általában pszichológiai tanácsadásnak vagy életvezetési tanácsadásnak nevezik. Sajnos ez rendkívül félrevezető kifejezés, mert szó sincs tanácsadásról, éppen az a lényeg, hogy a klienst a saját válaszai megtalálásához segítsük hozzá. A legtalálóbb kifejezés a segítő beszélgetés volna. A segítő beszélgetés lehet néhány vagy több alkalom, akár hosszú folyamat. A lényeg, hogy a pszichológus (amennyiben nem pszichoterapeuta), nem szerződhet mentális zavarok gyógyítására. A pszichológiai konzultációk célja az önismeret fejlesztése, életvezetési szintű problémák kezelése, jobb életminőség kialakítása, kapcsolati konfliktusok megértése, oldása, önbecsülés javítása stb. A kliens számára problémát okozó kérdéseket segít körüljárni, feldolgozni a pszichológus. Itt a résztvevő nem páciens, hanem kliens. Hogy bonyolultabb legyen: ezt a folyamatot is hívhatjuk terápiának, mert a terápia egy általános szó a legkülönfélébb szakmák segítő tevékenységeire (lásd: virágterápia, a gyógytornász által vezetett terápia stb.), viszont nem hívhatjuk pszichoterápiának, mert az a pszichoterapeuta által végzett gyógyító eljárás.
Nehezen szavakba önthető a határ a pszichológussal folytatott segítő beszélgetés és a pszichoterápia között. Még nehezebb kézzelfogható útmutatást adni, ami alapján ki-ki eldöntheti, melyikre van szüksége. Amennyiben valamilyen patológiás állapot, mentális zavar áll fenn, úgy egyértelmű, hogy a pszichoterápia a megfelelő kezelési mód. Ez különösen akkor jelent iránytűt, ha valaki korábbi kezeléseiből fakadóan rendelkezik valamilyen diagnózissal. Mi a mentális zavar? Félreértések elkerülése végett: nem azt jelenti, hogy az illető bolond. Még azt sem jelenti okvetlenül, hogy nagyon nagy a baj. Mentális zavar tulajdonképpen az, ami szerepel a Betegségek nemzetközi osztályozásában (WHO) vagy a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében (Amerikai Pszichiátriai Társaság). Azaz van neve, kódja, tünetlistája. Ettől még a súlyossági fok igencsak eltérhet, míg egy olyan szenvedésteli állapot is lehet nagyon komoly, aminek nincs köze mentális zavarhoz, például egy közeli hozzátartozó elveszítését kísérő gyász. Az tehát, hogy valaki mentális zavarral küzd, nem feltétlenül ad pontos információt a probléma súlyosságáról, a szenvedés mértékéről, és azt sem jelenti, hogy az illető "nem normális".
Ha az önismeret mélyítésének igényéről, életvezetési gondról, döntési helyzetben való elakadásról, kapcsolati problémákról vagy olyan élethelyzetről van szó, ami érzelmileg túl megterhelő (például gyász, válás, életciklusváltás), akkor ajánlható a segítő beszélgetés a pszichológussal. Megteheti a kliens, hogy elsőként pszichológushoz fordul, és az ő segítségét kéri a továbbiakhoz.
Még nehezebben átláthatóvá teszi a helyzetet, hogy a pszichológus sem csak beszélget: legyen szó akár nem "pszi" segítőről, akár pszichológusról, akár pszichoterapeutáról, számos módszer áll rendelkezésre, és ezek közül jópár több szinten művelhető. Lehet valaki például párkapcsolati konzulens mentálhigiénés szakértőként, lehet párterapeuta pszichológusként és párpszichoterapeuta pszichoterapeutaként. Vagy például tarthat relaxációt tanárként, a pszichológiai konzultáció keretében vagy a pszichoterápia részeként. Hasonló a helyzet sok más módszerrel, például a pszichodrámával, mozgásterápiával, művészetterápiával stb. Azaz az adott technika többféle módon és céllal művelhető annak megfelelően, milyen súlyosságú, mélységű problémára keresünk gyógyírt. Van olyan módszer, amit a szakembereknek csak szűkebb köre alkalmazhat, például pszichoanalízist csak pszichoterapeuta tarthat, és számos módszer áll rendelkezésre, melyeket pszichoterapeuta és pszichológus is alkalmazhat, illetve olyanok is, amiket nem pszichológus segítők is.
Sajnálatos módon Magyarországon alig található olyan intézmény, ahol TB által támogatott módon lehet pszichoterápiát vagy segítő beszélgetést igénybe venni. Így pszichológushoz, pszichoterapeutához kevés kivételtől eltekintve jellemzően magánúton juthat el a személy.
Kezdem az egyszerűbb esettel. Ha szándéka, hogy szorongásoldóhoz, antidepresszánshoz vagy egyéb farmakonhoz jusson, és nem szeretne másfajta terápiás folyamatba belevágni, pszichiátertől érdemes konzultációs időpontot kérni. Erre TB keretek között is van lehetőség rendelőintézetekben, kórházakban.
Amennyiben egyéb segítséget (is) igényel, több lehetőség adódik.
Azt a tevékenységet, amit a (nem pszichoterapeuta) pszichológus folytat, általában pszichológiai tanácsadásnak vagy életvezetési tanácsadásnak nevezik. Sajnos ez rendkívül félrevezető kifejezés, mert szó sincs tanácsadásról, éppen az a lényeg, hogy a klienst a saját válaszai megtalálásához segítsük hozzá. A legtalálóbb kifejezés a segítő beszélgetés volna. A segítő beszélgetés lehet néhány vagy több alkalom, akár hosszú folyamat. A lényeg, hogy a pszichológus (amennyiben nem pszichoterapeuta), nem szerződhet mentális zavarok gyógyítására. A pszichológiai konzultációk célja az önismeret fejlesztése, életvezetési szintű problémák kezelése, jobb életminőség kialakítása, kapcsolati konfliktusok megértése, oldása, önbecsülés javítása stb. A kliens számára problémát okozó kérdéseket segít körüljárni, feldolgozni a pszichológus. Itt a résztvevő nem páciens, hanem kliens. Hogy bonyolultabb legyen: ezt a folyamatot is hívhatjuk terápiának, mert a terápia egy általános szó a legkülönfélébb szakmák segítő tevékenységeire (lásd: virágterápia, a gyógytornász által vezetett terápia stb.), viszont nem hívhatjuk pszichoterápiának, mert az a pszichoterapeuta által végzett gyógyító eljárás.
Nehezen szavakba önthető a határ a pszichológussal folytatott segítő beszélgetés és a pszichoterápia között. Még nehezebb kézzelfogható útmutatást adni, ami alapján ki-ki eldöntheti, melyikre van szüksége. Amennyiben valamilyen patológiás állapot, mentális zavar áll fenn, úgy egyértelmű, hogy a pszichoterápia a megfelelő kezelési mód. Ez különösen akkor jelent iránytűt, ha valaki korábbi kezeléseiből fakadóan rendelkezik valamilyen diagnózissal. Mi a mentális zavar? Félreértések elkerülése végett: nem azt jelenti, hogy az illető bolond. Még azt sem jelenti okvetlenül, hogy nagyon nagy a baj. Mentális zavar tulajdonképpen az, ami szerepel a Betegségek nemzetközi osztályozásában (WHO) vagy a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében (Amerikai Pszichiátriai Társaság). Azaz van neve, kódja, tünetlistája. Ettől még a súlyossági fok igencsak eltérhet, míg egy olyan szenvedésteli állapot is lehet nagyon komoly, aminek nincs köze mentális zavarhoz, például egy közeli hozzátartozó elveszítését kísérő gyász. Az tehát, hogy valaki mentális zavarral küzd, nem feltétlenül ad pontos információt a probléma súlyosságáról, a szenvedés mértékéről, és azt sem jelenti, hogy az illető "nem normális".
Ha az önismeret mélyítésének igényéről, életvezetési gondról, döntési helyzetben való elakadásról, kapcsolati problémákról vagy olyan élethelyzetről van szó, ami érzelmileg túl megterhelő (például gyász, válás, életciklusváltás), akkor ajánlható a segítő beszélgetés a pszichológussal. Megteheti a kliens, hogy elsőként pszichológushoz fordul, és az ő segítségét kéri a továbbiakhoz.
Még nehezebben átláthatóvá teszi a helyzetet, hogy a pszichológus sem csak beszélget: legyen szó akár nem "pszi" segítőről, akár pszichológusról, akár pszichoterapeutáról, számos módszer áll rendelkezésre, és ezek közül jópár több szinten művelhető. Lehet valaki például párkapcsolati konzulens mentálhigiénés szakértőként, lehet párterapeuta pszichológusként és párpszichoterapeuta pszichoterapeutaként. Vagy például tarthat relaxációt tanárként, a pszichológiai konzultáció keretében vagy a pszichoterápia részeként. Hasonló a helyzet sok más módszerrel, például a pszichodrámával, mozgásterápiával, művészetterápiával stb. Azaz az adott technika többféle módon és céllal művelhető annak megfelelően, milyen súlyosságú, mélységű problémára keresünk gyógyírt. Van olyan módszer, amit a szakembereknek csak szűkebb köre alkalmazhat, például pszichoanalízist csak pszichoterapeuta tarthat, és számos módszer áll rendelkezésre, melyeket pszichoterapeuta és pszichológus is alkalmazhat, illetve olyanok is, amiket nem pszichológus segítők is.
Sajnálatos módon Magyarországon alig található olyan intézmény, ahol TB által támogatott módon lehet pszichoterápiát vagy segítő beszélgetést igénybe venni. Így pszichológushoz, pszichoterapeutához kevés kivételtől eltekintve jellemzően magánúton juthat el a személy.
4.) Tévhitek a pszichológusokról, pszichológiai segítségről
a.) Csak a hülyék mennek pszichológushoz.
Hogy Vekerdy Tamást idézzem: aki hülye, azon a pszichológus sem segít.
A pszichológushoz fordulók leginkább abban különböznek a pszichológushoz nem fordulóktól, hogy valamilyen -társadalmi, kulturális- okból az ő problémamegoldási készletükben szerepel ez a lehetőség. Egyszerűbben fogalmazva: problémái mindenkinek vannak, viszont nem mindenkinek jut eszébe, hogy pszichológushoz is fordulhat. A fejlett nyugati országokban sokkal elterjedtebb ez a szokás, pedig aligha "hülyébbek" ők nálunk.
b.) Én akarom megoldani a problémámat, nem akarom, hogy más tegye meg helyettem.
Pszichoterápiában vagy segítő beszélgetésben is a személy maga oldja meg a problémáját. Igaz, nem egyedül, de az ő ereje, kitartása is kell hozzá. Terápiába járni nem mindig könnyű: olykor régi sebeket tép fel, vagy a foglalkozások között kell a kliensnek addig halogatott konfliktusokat felvállalnia a változás érdekében.
Pszichoterápiát megjárt emberek mosolyognak ezen a felvetésen, elképzelve, milyen szép is lenne, ha az ember hátradőlve a székben vagy befészkelve magát a díványba türelmesen megvárná, míg a pszichológus megoldja a gondjait...
c.) Nem tudom eldönteni, mit kezdjek az életemmel, megkérdezek egy pszichológust, majd ő megmondja.
Ugyancsak közhely, de ezúttal igaz, hogy a pszichológus nem ad tanácsot. Ennek egyik oka, hogy a következményeket sem ő viseli, így nem dönthet a kliens kontójára, a másik, hogy általában az ember maga is sejti (legalább részben), mit "kellene" tennie, valamiért mégsem képes véghezvinni a változást az életében, kapcsolataiban. A terapeuta abban segít, hogy az illető jobban mélyére lásson elakadásai okainak, feloldhatóvá váljanak ambivalenciái, szükség esetén szembenézzen addig megfogalmazatlan félelmeivel, így végül tisztábban lássa, mi is igazából az ő útja, és egyre többet meg is tudjon abból valósítani. Azaz segít átlátni problémákat, torzításokat, tükröt tart, de nem ő dönt.
d.) Az én problémámon a pszichológus nem tud segíteni, mert ugyanabban a helyzetben ő nem volt.
Érdekes módon ez a felvetés jellemzően szenvedélybetegségek (drog, alkohol) kapcsán jelenik meg. Azt senki nem kéri számon, hogy a terapeuta maga miért nem volt paranoid skizofrén...
A pszichológus az empátiáját, nem pedig saját múltbeli élményeit használja munkája során. Ha kifejezetten összecseng a kliens/páciens problémája a terapeuta személyes történetével, az inkább veszélyforrás arra nézve, kellően elfogulatlan tud-e maradni a szakember.
Más kérdés, hogy felbecsülhetetlen értéke van a sorstársak alkotta önsegítő csoportoknak, de a két műfaj nem ugyanaz.
e.) Jaj, félek odamenni, biztos rögtön kitalálja a gondolataimat!
A gondolatolvasás nem szerepel a pszichológia szak tantárgyai között.
